Augusto Monterroso: A fekete Bárány és más mesék

Károli Gáspár Református Egyetem – L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2018.

Szerkesztette, fordította és az utószót írta: Fülöp József

ISBN 978-963-414-391-8

A Kaméleon, aki a végén már nem tudta, milyen színűre váltson

Tücsöktanár

Egyszer réges-régen, egy különösen meleg téli napon az Iskola Igazgatója váratlanul belépett a tanterembe, ahol a Tücsök a Kis Tücsköknek énekművészetből tartott órát, és éppen azt fejtegette, hogy a Tücsök hangja a legjobb és legszebb minden hang közül, mivel a muzsikáját a szárnyak és az oldalak megfelelő összedörzsölésével állítja elő, míg a Madarak azért énekelnek olyan rosszul, mert ragaszkodnak a torkuk használatához, amely az emberi test egyik szerveként nyilvánvalóan kevésbé alkalmas lágy és harmonikus hangok képzésére. Mikor ezt hallotta, az Igazgató, ez a nagyon öreg és nagyon bölcs Tücsök, helyeslőleg többször biccentett, aztán visszavonul, elégedetten nyugtázva, hogy az iskolában minden maradt úgy, ahogy az ő idejében volt.

Günter Eich: Katharina és más elbeszélések

Károli Gáspár Református Egyetem – L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2018.

Válogatta, szerkesztette és az utószót írta: Fülöp József

ISBN 978-963-414-390-1

Katharina

Aztán Dianához értünk. A talaj ott volt a leglazább, ahol állt. Talpazata megsüllyedt, oldalra dőlt, és vele az istennő a földre borult. Most a fűben hallgatózva figyelte a szarvasok lépteit erdejében, ajkával pedig, mellyel egykor társnőire mosolygott, még mindig mosolyogva a földet csókolta. Katharina tűnődőn félrehúzta a száját. Számomra különös és örökké tartó volt ez a csönd. A kőszobrok hallgattak, de Diana karja alól előbújt egy gyík, a vadásznő fedetlen mellén pedig bogár napozott mozgó csápjával.

Katharina

Bizony örülnöm kellett volna, hogy Katharina egyáltalán nem hasonlított anyám tüchtig mosónőjére, de kiábrándított, hogy képzelet így elvétette, és ebben a pillanatban egyáltalán nem volt rendjén, hogy ilyen fiatal. […] igyekeztem […]csúnyábbnak látni, mint amilyen volt, meztelen napbarnított karjait vaskosabbnak, sőt idomtalanabbnak, mint ami az igazságnak megfelelt. De arcát elcsúfítanom nem sikerült. […]

Ma már össze tudnám hasonlítani arcát más arcokkal, haját sötétszőkének, személt szürkének mondanám, és hogy napbarnított vonásai telt ajkaival és széles orrcimpáival nem finomak és lágyak voltak, hanem egészségesek és csodálatosan élettel teliek; […]

Marie Luise Kashnitz: Ádám és Éva

Válogatott elbeszélések

Károli Gáspár Református Egyetem, L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2020.

Válogatta, szerkesztette és az utószót írta: Fülöp József

ISBN 978-963-414-653-7

A Cicerónál

A függőágyat Annamariának találták ki, [...] Meglepetésemre itt is van egy függőágyunk, persze újabb fajta, a legvékonyabb nejlonvászonból szőtt, egy picike táskában is elfér, famerevítő nélküli, így a benne fekvőt szorosan körülöleli, mint egy halászháló vagy gubó. Tulajdonosa, aki kölcsönadta Annamariának, soha nem használja, modern ember, azaz nyugtalan és törekvő, egy nap vagy néhány óra pihenő már sok neki. Nálunk azonban nagy becsben van a függőágy, ritkaságszámba megy, csodáljuk, és mivel vendégfogadási lehetőségeink igencsak szűkösek, üdvözlés után nyomban felkínáljuk vendégeinknek. De függőágyra csak Annamaria született, csak ő hordja magával észrevétlenül, mint csiga a házat. Már csak ő tudja álmodni a régi leányálmokat, a fiú meg én, én meg a fiú, amihez feltétlenül hozzátartozik, hogy a Fiú váltogatja az arcát, mozdulatait, alakját is. A fügefa ágai közül Annamariára mosolyog, a régimódi lányra, aki hintázás közben gyengéden felfelé pillant, bizonyára hangokat is hall, csupa különböző hangot, melyek mind ugyanazt mondják, és voltaképpen ezzel már meg is tapasztalta a legjobbat, mert a függőágyas lányok igazából félnek a szerelem valóságától, és egészen rémületesnek képzelik. Gondolataik az életről még képlékenyek, csak semminek nem nekifogni, semmihez nem ragaszkodni, a jövő számtalan lehetőségéből azt kiválasztani, ami minden más ajtót bezár.